A leghosszabb magyar káromkodás :):)

 A leghosszabb magyar káromkodás: (a 17. századból való, Guinness-rekordként is emlegethetnénk. Több mint 600 szóból áll. Horváth Mihály szitkozódó levelet küldött Szabó Gyurkához 1663-ban.)

Adassék az néhai vitézlő Tatai Szabó Lyukács fiának, az nem nemes, nem vitézlő, sánta, béna Szabó Gyurkának, vénségére megbolondúlt, kerítő, vissza aggott, bestye lélek kurafinak.

Szolgálatomnak tetűled való megtagadása után Istennek semminémű áldása ne szálljon reád, te Istentűl elszakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életű, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, kurva feleségű, huntzfut, bestye lélek kurafi! Soha nem hittem vólna, hitetlen, vén agg eb, hogy vénségedre nemzetedet; az magyar szakált; régi, jámbor, kegyelmes uradot, Zitsi István urat ű nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat így meggyalázod. Ily szép hírt hallunk felőled, áruló, parázna, orgazda, részeges, nem jámbor, akasztani való kurafia! Nem elég vólt-e e koráig mind az bolondság, mind az latorság, disznószaron hízott bestye lélek, tsík nyelésben gyönyörködő, otsmány kurafi; mind az Posonyi hóhér tavában fogták pedig azokat a tsíkokat, a mint hallom, a mellyekkel te istentelen torkodat pallérozod; azt pedig tsak azért tselekszed, hogy az bornak tágabb futamodója lehessen telhetetlen torkodon alá; hév ónat, kénkövet, szurkot a torkodnak, kurva feleségű lélek, nem jó bort, te borban válogató, kenyér vesztegelő, éhhel hólt, tányér nyalogató kurafi; mondok, nem elég vólte’, hogy Ibráim Omer bég hetven hétszer megtzifrázta Gömör vármegyét, taknyos proscriptájú, nem emberséges ember asztalához való, mogorva, fertelmes disznó! Hogy nem tudtak vólt még kis korodban a’ disznók el szaggatni; avagy döglöttél volna meg a’ Budai kalafában a’ páltza alatt; avagy ölted vólna bé magadat a’ Dunába, a mint elkezdted vólt, kétségbe esett kurafi, hogy sem mint ilyen gyalázatban forogjon a’ Magyar név, te kurva feleségű, nem jámbor lélek! A minémű vagy magad, olyan rossz a’ feleséged, láda motskoló, kurva nemzetségű. Hólt nevét költötted Ibráimnak; de él még az bég, feleséged szolgálatjára!

Úgy hallom, tolvaj kurafi, hogy valamennyi lopó, kémlő vagyon az városban, Posonban, mind hozzád tartanak szállásra; nálad az quártélyok, s ezt kellett a’ nemes kamarának el szenvedni, vissza aggott, kutyátúl fajzott, Török menyasszony, puskaporra való, disznó, istentelen, mordály, tobzódó kurafi! Az apádat is meg akartad tizen egyszer ölni; nem győzted várni, hogy magátúl meghaljon, te maszlagos hóhér! A melly kopott szoknyát az édes anyádon temettél is, annak is duplán megvetted az apádon az árát, istentelen zsidó kurafi! A’ más héten felmegyek urammal ű nagyságával Bétsbe; Supplicatiót adok bé ű felségének: ezen szerént eleibe adom ű felségének, s megkérem a tisztedet, Farizéus vissza aggott lélek, ’s eb rúdon vettetlek ki az kamarából! Janitorságot? egy sereg disznóm volna, azt sem merném reád bízni, tsap alja, Filistéus szerzet! Két száz lépésnyire kiérzik a bor s az égett bor szaga az eb szájadbúl; hiszen te sem Istennek, sem embernek nem kellesz immár, dsidázott, dárdázott, béna kurafi; hiszen jól tudom, hogy tsak Isten nevében tartott ekkoráig is az urad; mert a’ te bolondságodért, kurva az anyád, ha adnék immár egy sült répát!

Legnagyobb mesterséged, tudományod az hurka és fasz nyelés; azt is valami rossz, frantzúzos, trombitás inastól tanúltad, úgy hallom; elmehetsz oskola mestereddel, Katus asszony, síró, lúd mérgű, bestia, szégyen, kerítő, áruló, büszke, tzifra rongy; egy paputsért a’ feleségedet is elkímletted, Júdás szabású martolótz; kanállal fejtett szakállú, hegyes koporsóba [karóra] való, gyalázatos, vén agg eb; Istentűl elfutamodott, tűzre való, fátul szakadt, Pilátus kurafi! Keresztet magadra nem tudsz vetni; a’ mi atyánkot félignél tovább el nem tudod mondani, te szégyent vallott boszorkány! Tsudálom, hogy közép télben is meg nem üt a’ mennykű számtalan sok istentelenségedért, te pogány ördöngös! Isten úgy segéljen, Hajnátskő váráért, mikor megárad az Ipoly vize, egy tsolnokban veled nem ülnék, átkozott órában termett, minden jótúl üres, pogánynál is pogányabb kurafi!

Ezek után Isten téged meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg; fejednek koponyájában varjak és verebek szarjanak; tsontaidat az ebek széjjel hordozzák; ha pedig az hegyes koporsót inkább szereted, abban is, megengedem, teljék kedved.

Költ Szétsénben, 28. Febr. 1663.

Sem ötséd, sem bátyád, sem jó akaród Horváth Mihály